Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

EGY CALL GIRL TITKOS NAPLÓJA

2023-11-02

A történetem nem csak egy kitalált story, hanem az Én hangom. Ez a szlogenem, amitől még Magam is begerjedek.Egek !! Annyiféle hang szól a fejembe, hogy nehéz eldönteni melyik a valódi.

 

- 1. rész -

Imádom London-t. A durvaságát, a széthúzását, a türelmetlenségét. Még az időjárást is. De a legjobban a névtelenséget szeretem.


Nerea Férriz vagyok. Unom hallgatni Magam, és gondolkodni sem akarok. Elhatároztam ma este nem törődök semmivel...Letöltöttem egy alkalmazást, és hirtelen megváltozott minden....A hétvégi kikapcsolódásomat tehát egy érdekes erotikus app segítségével szerveztem meg szórakozás gyanánt, amit a legjobb barátom ajánlott. 

Mauro a harmincas éveiben járó, jól sziuált, karizmatikus, őrülten dögös pasi, aki évek óta sportmasszőrként dolgozik. Bár gyerekkori barátok vagyunk,mégis mindig hihetetlen nagy hatással van Rám. Rövid barna haj, zöld szemek. Izmos felső testét, és kockás hasát pedig a kitartó edzéseknek köszönhette. Ám ami elsődlegesen vonzott benne az a mosolya. Szexuális téren túlságosan túlfűtött, kalandvágyó, amit be kell valljak egyáltalán nem bánok. A kapcsolatunk határozottan lenyűgöző. Nagyon szeretem és egyszerűen imádom Őt boldoggá tenni. - Nerea !! kezdj el készülödni, hamarosan ott leszek érted. - hangzott el az utolsó mondat a férfi szájából, majd letette a telefont. Sóhajtottam egyet, és elindultam a fürdőszoba felé.

Úgy remeg a kezem, hogy kiejtem a rúzst, s egy hatalmasat koppan a mosdóban. A francba !! Bármelyik pillanatban megszólalhat a csengő, Mauro perceken belül megérkezhet, Én pedig itt szerencsétlenkedem. Belemarkolok a mosdó két oldalába,és a tükörbe bámulok. Arcom üde, kisimult, fáradtságnak,stressznek nyoma sincs. Felemelem a kezem, azután megigazítom a pánt nélküli rucimat. Ahogy lenézek, rájövök hogy leginkább a mellbimbóm látszik, ami egyáltalán nem zavar, hiszen imádok egy kicsit kihívóan, de mégis csinosan öltözködni. Pánt nélküli melltartót vettem fel, mert ez illett hozzá.

Megszólal a csengő, melynek hallatán a szívem hevesebben ver. Oohh a fenébe, még nem vagyok kész, bár soha nem is leszek. Felmarkolom a pilláimat, és egy ügyes mozdulattal felragasztottam őket. Teszek még fel egy kis csillámport ill arc pirosítót a nyakamra, a csuklómra pedig fújok egy kis Nag Champa parfümolajat. Kimegyek a fürdőszobából, majd egy pillanatra megállok a nappaliban. Becsukom a hálószobám ajtaját, és a kilincsre helyezem a kezem. Apró lépések. Keresztül megyek a hall-on, ahonnan az előtérbe a bejárati ajtóhoz jutok. Belenézek a kukucskálóba, melyen keresztül megpillantom Mauro Dominges-t. Mély levegőt veszek, és kedvesen mosolyogva végre kinyitom az ajtót.     
- Szia. - köszöntött vidáman.Teste pattanásig feszül, majd alaposan végig mér.                          - Szia. -üdvözlöm Őt egy puszi kiséretébe. Gyere kerülj beljebb,mindjárt kész vagyok. Mauro azonban nem mozdult. A cipőtalpát mintha a kőhöz ragasztották volna.                                        - Húúú !! - csapta össze a kezét ...Te milyen gyönyörű vagy !! Úgy értem, hogy most azonnal randizni szeretnék Veled. - teszi hozzá hangosan vigyorogva, aztán ismét újra alaposan végig pásztáz. A melleimnél megállva,hosszasan elidőzik.                     - Köszönöm. - válaszolom kedvesen. Imádom mikor a mellemet stíröli. Legfőképp azért mert olyan bámulni valóak, Engem pedig ez nagyon felizgat. Érzem, hogy tekintete a bimbómra szegeződik. Lefelé pillantok, a sejtésem beigazolódik amitől csak még jobban beindulok. 

Ha nem lesz szex estére, akkor az valószínű azt fogja jelenteni, hogy iszok egy keveset,és megpróbálok a lehető leghamarabb véget vetni a party-nak. 
Én az a fajta Nő vagyok, aki mellett nem lehet unatkozni. Hatalmas a pezsgés körülöttem, ahol megjelenek vibrál a levegő. A férfiakat falom az élvezeteket halmozom, az életet pedig habzsolom. Amikor egy-egy ilyen kaland során Mauro Velem tart mindig teljesen rábíztom Magam. Minden bulit (kivéve a mait) az utazástól kezdve a programokig egészen a legapróbb részletekig megszervezez ,így Nekem csak a készülődéssel kell foglalkoznom.

A fehér színű 92es corvet kerekei  nyikorogva állnak meg a kétszintes luxus épület előtt.          Megérkeztünk szólt Endru a sofőr. Megköszöntük a fuvart, majd kiszálltunk az autóból. Az ajtó pittyegve záródott be mögöttünk. Egy pillanatra tétlenül ácsorogva néztünk körül.                                                           A csendes fülledt nyári éjszakában az égbolton ezernyi kis csillag fénye szirázik, a hold sápadt fényével mosolyog le Ránk.                                      A távolból szökőkút csobogása morajlik melyet a tücskök folyamatos hangos ciripelése zavar meg.                                                               A londoni Sugár út keskeny utcái gyönyörűen ki vvannak világítva.   A kapu elé ballagunk, s megnyomjuk a csengő gombját.                            - Tessék, ki az ? - hallatszik a házigazda Max hangja.  - Nerea és Mauro.                                      A retesz berregve nyílt ki előttünk. Belépve távoli halk csattanással csukódik be a mágnes zár mögöttün. Végig megyünk a kövekkel lerakott kanyargós hosszú járdán, ahol a bejáratnál már várnak Ránk. 

Zárt ajtók mögött meleg fényű szobákban lakozik a gyönyör a városban.                                Van hogy spontán jön, van hogy szervezetten, és van hogy pénzért. A mai estén csakis kizárólag meghívóval lehetett belépni.

A vendégek közül eme összejöveteleken többnyire olyan hölgyek / urak vettek részt, akik jellemzően nyitottak voltak mindenre, mint pl különböző szexszolgáltatásokra...Egymásra...vagy akár a többes szexre is, ami természetesen nem volt ingyenes móka.                                               Gyakran megesett hogy időnként olyasmikért kaptam pénzt amire mindig is vágytam.        Igazából meg volt mindenem, ám valami mégis hiányzott. Valami olyasmi amire titkon zsigerileg sovárgom. 
Mauro tudta mi az, de valahogy Magának sem volt könnyű bevallani...

Hiányzik az a fajta szenvedély, ahogy egy férfi vár...Amikor árad belőle az elemi ártatlanság...A szinte zavarba ejtő szexuális vonzerő...A gyermeki naivitás...ami megragadja a kiégett szívemet, eltűnteti a korkülönbséget...Csillapítja a szomjúságom...Enyhíti az éhségérzetem... 

Új helyzetek, új élmények. Imádom, ha a személyes vágyaim egyeznek a kötöttségeimmel. Ez az ország legpörgősebb felnőtt bulija. Mindketten imádjuk ezeket az őrült, vad party-kat. Érezzük, hogy valami bizserget belülről, szinte éget,megperzsel.
Talán a szenvedély tüze...Azok a vizuális izgalmak, és kalandok, amik feltüzelik a lelkünket.
Vérünk egész testünkben lüktet.
Alsó ajkainkban harapva a levegő a tüdőnkben remegve jár ki - be, míg a látvány forrása egyre csak fokozódik bennünk, s gondolatfoszványaink valóssággá válnak.

A zsúfolt helyszínen halvány félhomály, és forróság uralkodik. A bőrkanapékon, asztalokon kívül található itt még italokkal teli bárpult. A " Welcome Drink " után, ahogy kézen fogva haladunk beljebb, a mámor édes íze egyre jobban tapintható. Lépésről lépésre sétálunk tovább, mikor megpillantunk valami bűnnel telit.                                                    Valami pikánsat...finomat...élvezeteset. Mauro érezi, hogy vére sebesen áramlik lefelé, Engem pedig remegés fog el. Kiszáradt, résnyire nyitott szánkon át szinte reszketve vesszük a levegőt. Szeretjük éhező szemekkel etetni a kiapadhatatlan mocskos fantáziánkat.     - Hmm...vajon milyen lenne a közelébe kerülni, megragadni, és saját kényünk kedvünk szerint játszadozni... 
- ábrándozunk mindketten. 
Tekintetünkkel faljuk az idomokat, amelyek bujaságra csábítanak Minket.   - Istenem !! Bárcsak mögé állhatnék, gyengéden végig cirogatnám feszülő testét. Kezeim lecsúsznának két félgömbje közé, ujjaim hegyével érezhetném pulzáló ánuszrózsáját. A  hőt, a nedvességet, mely puncijában minden mozdulattal egyre csak gyarapszik. - álmodozott a férfi kéjesen. Mauro soha nem tud NEM-et mondani egyetlen lyukra sem, főleg ha mohó farka lüktetve vágyik rá. Szóval tehát az ösztönével viaskodott testében az ésszel. Muszáj erőt vennem Magamon, és visszavennem az irányítást. - gondolta mélyeket lélegezve. Ám küldetése itt még nem ért véget ugyanis a pikáns fantázia a fejében újabb képzeletekkel bővült. Nem hitt az elméjének... A nő kitől a szerszáma annyira keményen feszült, az nem más mint Én. 

Gyerekkorunk óta a legjobb barátok vagyunk,és ettől több soha sem alakult ki közttünk. Most viszont ott álltam előtte. A férfi tudatában már korábban beleégett tűzpiros csipkés, kissé átlátszó fehérneműm. Falatnyi mini ruhám egész alkomat kiemelte, melyen keresztül átsejlett a melleim körvonala, mély kivágása dekotázsomba pompás betekintést nyerve ezzel, keskeny lábfejemet pedig szintén egy piros színű magassarkú cipőben rejtettem. Hosszú gesztenyebarna, kissé hullámos hajam fürtjeinek egy-egy tincse az arcomba vágott, miközben pillantásom izgatottan kutakodott tovább a gyönyörök szigetén. Mélybarna szemem villámokat szórt, kesztyűben bújtatott, bársonyos kezem ingerülten markolta meg a pezsgővel teli pohart. Mauro egy ideig elnézte ezt a játékot, mintha bújócskázott volna az italommal. Figyelte a poharat, s a benne lévő pezsgőt az üvegen át.

Ha megnedvesítjük a pohár peremét, és végig húzzuk rajta az ujjunkat, énekel. Olyan mnintha Én magam lennék az üveg hangja. Mintha szilánkokra repednék.

- Mindjárt megpillantom Őt, csak még egy kis türelem. - válaszoltam feszülten.  - Semmi baj, ráérek nem sietek sehová !! - felelte Mauro mosolyogva, mire az Én ajkaim is felfelé görbültek.                                                                   - Vigyázz mert ha túl sokat várakozol, percdíjat fogok kérni !!                                                             - Azt tárca nélkül aligha tudom kifizetni. - válaszoltam éles kacaj és egy sejtelmes kacsintás kíséretében. A férfi  megsajnált, s amíg el voltam foglalva egy gyors mozdulattal megmarkolva a kezemet, szorosan Magához húzott és a chill szobából az alsó szintre rángatott. Errefelé a tánctér állt rendelkezésünkre, valamint az egyik sarokban gy kis pódium rúddal elhelyezve. 

A makacs eszmém végül engedett a vágynak, ám ehhez azonban túl késő volt, hiszen már csak a végső mozdulatot vettem észre. Sajnáltam de egyúttal jól is esett eme hirtelen jött segítség.                                                              - Biztos nem gond hogy együtt vagyunk?              - Persze hogy nem,épp ellenkezőleg, nagyon élvezem Veled az estét !!                                          - Úgy fest hogy nem lelem azt a személyt, akit keresek. No azonban ez még egyenlőre csak az első eset.                                                                    - Na igen, nem történhetnek mindig úgy a dolgok ahogyan Mi szeretnénk. Kellennek a véletlenek.                                                                  - Nos reménykedem hogy ezúttal most végre történik valami...

Italokkal a kezünkbe, vicces cigit szívva beültünk a jakuzzi-ba, ahol ültek már páran. Érkezéskor szájra puszival köszöntünk Nekik. A lányokon nem volt bikini felső, így Én is ledobtam Magamról és csak egy falatnyi bugyiba ugrottam be közéjük. Gondoltuk Minket látván a másik pár is hátha esetleg csinál valami kis műsort. Így is történt. José Naomi elé csusszant...Végig nyalta a mellét, a bimbókat, a szájába vette, s szopogatni kezdte őket. Mauro-val időnként kicsit hengerlően összebújva simiztük egymást, aztán hirtelen az ölébe ültetett. A nyakamat cirogatta, miközben keze a combomra siklott, egyre gyorsabban haladva lejebb, és lejebb. Letette a poharat, megcsókolt és finoman benyúlt a bugyimba. Szétnézve kb ugyanez volt a szitu a többiekkel. José-ék jártak előrébb, Ők már kiszálltak a vízből, a bőrkamapéra feküdtek, és úgy izgatták tovább egymást. Mauro miután befejezte a  kalandozást, óvatosan lehúzta Rólam a csöppnyi bikini alsót, és a csiklómat ingerelte, ami alaposan meg volt duzzadva. Hozzám legközelebb szinte karnyújtásnyira Sofie Naomi barátnője állt, Rajta már nem volt semmi, s éppen az egyik pasi farkát kényeztette. Átütő érzés ez számomra, hiszen azt sem tudtam, hová koncentráljak. A közeli vizuális élményekre,vagy a forró puncimat megízlelő Mauro-ra...Végül mégiscsak az utóbbira, vagyis Rá kezdtem el figyelni.

Igyekeztem aktív maradni.  Az alsó nadrágján keresztül megmarkoltam szerszámát, ami kőkeményen lüktetett. A társaság összes tagja nagyjából hasonló pózban,már amennyit láttam belőle... Számomra inkább a fel-felhangzó kéjes nyögések tüntek fel, ami őrülten beindított. Imádom hallani amikor valaki jó hangosan üvöltve elélvez a gyönyörtől. Naomi és José is folyamatosan újra, s újra jutott a csúcsra. Mauro-t kérdeztem hogy maradjunk vagy szoba. Ő erre csak ennyit felelt: - Most engedd el Magad és élvezd ki rendesen amit most kapni fogsz Tőlem. Óvatosan kiemelt a jakuzziból, a  kanapéra fektetett, és a szájával a nyakamtól a puncimig szánkázott végig a testemen. Kéjes sóhajaimmal, halk suttogásaimmal jeleztem felé hogy ne hagyja abba. Szorosan lefogva a kezeimet vadul hátra nyomott, és nyalni kezdett. Egyre érzékiebben járt a nyelve bennem, finoman harapdálva szívogatta a csiklómat, közben két ujját bedugva gyengéden ujjazott. Eszméletlenül hatalmasakat tudtam így élvezni ebben a formában. Szinte ájulásig habzsoltam a férfitől kapott gyönyört, mellyel egyikünk sem tudott betelni.                                                                        - Aaahhh aaahhh mééég mééég mééég akaroooommm !!! Bassz....basszál meg a nyelveddel ziháltam kéjesen nyögdécselve halkan a fülébe. Ebből soha sem elég !! Sooohaaa !!!!!                                                             - Esküszöm nem hagyom abba !! - kapkodta mohón a levegőt Mauro.

Olyan régóta akartunk lenni, hogy már túl késő, hogy bármik is legyünk. Egy különleges véletlen tehát elválaszthatatlanná tett Minket, akikben sok a közös dolog.
Olyanok vagyunk, mint Ég és Föld, mégis létezünk. Szétválasztathatatlanul, összenőve.

Max a házigazda szólt mindenkinek hogy menjenek szedjék rendbe Magukukat, és utána találkozzunk lent az alsó szinten. Mi is így tettünk Mauro-val. Belebújtunk egy köntösbe,és felmentünk zuhanyozni. Üdén felfrissülve érkeztünk a helyszínre, kezünkben coctail-t szürcsölgetve, csakúgy mint a többi csajszi és pasi is. Mi lányok gyorsan rohantunk le a tánctérre. A fiúk elmentek még piáért,hoztak Nekünk cigit...

Figyelem !!  Este 20:00ig tart a party,addig mindent is lehet,használjátok ki az alkalmat hölgyek, urak - hangzott el a mondat Max szájából. Markus egy másik vendég közben már a szaunába lazult, akit két lány is kényesztetett egyszerre oldalról. Az egyik Sofie volt. A két nő egymással kezdett el foglalkozni. Finoman csókoloztak, incselkedtek. Hamarosan megjelent Gina (Max barátnője) is, aki rögtön felajánlott Nekem két dögös pasit. Az egyik odalépett hozzám, és fölém állva csábos mozdulatokkal tekergetni kezdte a csípőjét, de nem érintett meg. Szétnézve hasonló jeleneteknek lehettem tanuja,ami fokozta az élményt. Max elvonult szobára a barátnőjével, és egy másik lánnyal.
Naomi kiült a bárpulthoz, Chris érzékien kényeztette. 

Rico az egzotikus táncos fiú közben fölöttem lágyan táncolva, ringatózva dörzsölödött a vénuszdombomhoz,míg Én Naomi-t ez idő alatt premierben láthattam elélvezni Chris farkától. 
Nem bírtam tovább, hirtelen felpattantam a kanapéról, a fiú szépen kidolgozott izmos testét tapizva, fogtam egy üveg whisky-t és kézen fogva a szobámba vittem.

Hozzászólások (0)