Tudtad hogy?...
A salsában kétféle ritmusban táncolhatod az alaplépéseidet. ON1 = zenei egyre ill. ON2 = zenei kettőre irányt váltva. Ha salsázni szeretnél, és minél több stílussal kompatibilis maradni, érdemes mindenképp a dinamikusabb ON1 ritmusban kezdeni a karrieredet, majd fokozatosan megszokni a lágyabb ON2 (mambó) ritmuskiosztást is.
Ugyanazon mozdulatkészlet táncolható egyre és kettőre is. A tapasztalatom az az, hogy aki kettőre kezd táncolni, az később egyre nem fog tudni/akarni átállni, de aki egyre kezdi, az fokozatosan egyre nagyobb élvezetet találhat a kettőre táncban. Manapság az ON2 a legnépszerűbb a nemzetközi klubéletben, ill. autentikusabb is, közelebb áll az eredeti puerto ricoi salsa alapjaihoz.
Ha egyre és kettőre salsázol, akkor olyan érzésed lehet, hogy a kettőre rendszer az ON1 kiterjesztése, ahol bátran használhatod az összes egyre megtanult eddigi lépésedet is, nem kell kukába dobnod a szépen begyakorolt eddigi tudásodat. A kezdő szinten még nincs ON2-t! Viszont a közép light & hard szinteken először csak soloban, később párban is megismerkedhettek a kettőre alapokkal és nüanszokkal.
Remek hír, hogy teljesen kezdő szintről is fejlődni. A legnagyobb döntés az, hogy ki lesz az első tanárod, milyen tematikát követsz. A jó tánc tanárt megismerheted arról, hogy megszámlálható és (kezdetben) kevés dologból áll. Koncentrál a legfontosabb dolgokra és kitart mellettük, azokat mesteri szinten adja át. Ráhangol arra, hogy láss a színfalak mögé és tudd, mi hogyan működik. Keményen ráhajt a kilométerekre, az ismétlesek számára, amelyek még ha nem is annyira érdekesek mint a felszínesen szétszórt, mézesmázosan szórakoztató táncórák, de gyakorlásukkal kiemelkedsz. A tánciskolákban könnyű eltölteni éveket úgy, hogy nem történik veled semmi átalakulás. Az ' örök kezdőség ' hozzáállása, amely az önmagát kibontó téma komplexitásába belepillantva bennünket jellemez nem jelenti azt, hogy örökké kezdő szinten is ragadunk. Kerüld el ezt. Menj a mélyére, fedezd fel, legyen néha nehéz, de megfogható, megérthető.
Jobb lesz a mozgásod. Egy szintet elérve ez elkerülhetetlen. Bámulod a social dance sztárjait, de nem tudod róluk, hogy a legtöbbjük bizony versenyszféra-szökevény. Azért táncolnak jól, mert megtanultak rendszerben mozogni. Ha nem is versenytáncban, de kortárs, latin és egyéb testtudat fejlesztő módszerekkel.
Amikor kezdő voltam, rámentem a mennyiségre. Minél több és bonyolultabb, nyakatekert és "musicality"-s mozdulat levezetésével próbáltam palástolni krumpli mozgásomat. Szoktam figyelni a mai magyar bulizó átlagot és jócskán akad ilyen. És persze ez egyáltalán nem gond, sok kilométer kell ahhoz, hogy az ember megkívánja a letisztultat, az egyszerűt-de-nagyszerűt.
Ma rengeteg helyen tudsz figurázni, musicality-zni, stylingolni, stb. De! Ha gyakorolsz, a mozdulataid felbontása, lendülete, integritása, finomsága, vezetés-követés kommunikációja fog fejlődni. Lassan de biztosan. A jobb helyeken nem stílust tanítanak.
, mert attól még krumplik maradhatunk. A jobb helyeken odaadják a technikákat és fel van fedve, mi hogyan működik. Gondolj csak bele, mennyire király az, hogy csak csinálnod kell. Mennyire nagyszerű, hogy nem kell mindent tudnod, de a legkarakteresebb mozdulatelemeket viszont szépen.
Ami hibát el lehetett követni a táncban, Én elkövettem. Ebben van a legnagyobb tapasztalatom. Mit csinálnak a táncosok? Azt tanulják, ami nem tartalmazza a hibákat. Nem stílust tanulják meg, hanem a tiszta technikát. Azt, hogy hogyan működik a test, a tér és a kommunikáció. Ezek örökebb érvényű, értékesebb dolgok, mint a divat és a rögtön-flow, még akkor is, ha nem vagyunk túl népszerűek ezzel.
Nem kell hogy tudni, hogy amit, amilyen sorrendben gyakorlunk az miért úgy van, Én tudom, mert Én elég sok zsákutcába behajtottam már, amelyek pár évemben kerültek. Nem azzal van a bajunk, amit nem tudunk, hanem azzal, amit rosszul tudunk, mert ha az ember testében valami rosszul rögzül, azt onnan borzasztó nehéz kiszedni. Imádok gyakorolni, mert a jó kilométerek számítanak. Magamnak már milliárdnyi kilométert gyűjtöttem. A tanításban nagyon fontosnak tartom, hogy akik követnek, ne csináljanak hülyeségeket, hanem "steril" mechanizmus alapú dolgokat tanuljanak meg, mert ezek működnek.
Számomra a tánc (élet) művészet. Rengetegszer hallottam ezt a mondatot: " Lassan, mert sietek! " Ne tanuljunk meg hibás dolgokat! Minden folyamat attól lesz hihetetlenül hosszú, hogy folyamatosan javítgatni kell magunkat. Ha lassan, precízen állsz egy tanulási folyamathoz - lépés, súlyvonal, felfúggesztés, dimamika, kommunikáció, elemek hierarchiája, stb. - ez egy szakma, és ebben rengeteg dolog felsorolható, ha mindezeket jól tanulod meg, nem adod meg az esélyét annak, hogy zsákutcába fuss, ahol előbb-utóbb a fejlődés gátja lesz az a hibás technika, amit rosszul tanultál meg.
Gyakran gondolok vissza az első mozdulataimra, illetve az azokat követő töménytelen, koncentrált gyakorlásra, amely által megfigyeltük és darabjaira bontottuk a legegyszerűbb lépéseket is azért, hogy mindenkinek " úgy " sikerüljön. Beletettük az energiát. Amikor tanulok, folyamatosan megfogalmazom az "ideális" eseteket, megengedve ettől az egyéni eltéréseket annak a képnek a tudatában, hogy ideálisan hogyan működne. Az így gyakorlás a legeredményesebb.
Vannak, akiket ez vonz és formál, mert szeretik gyakorolni. Többek lesznek általa ...és nem elsősorban húspiaci vagy csábítástechnikai szempontból. Én a táncnak ezt a kétségbe esetten szexhez jutási faktorát nem tartom értéknek. Nem azokkal jó táncolni, akik szexualizálni akarnak. Azonban mindenki megnyugodhat, mert amint átérződik rajtad a strukturált gyakorlás, az hatalmas vonzerő. Valódi tudás, amelynek a szépsége nem rendelődik a hormonális nyomás alá.
Ha egy tánc közösségben túl sokan vannak olyanok, akik nem a tánc miatt vannak ott, azok a technikák gyakorlásakor szenvednek. Nem érdekli őket. Ilyenkor a "gyógyír" hogy a tanár lejjebb rakja a szintet és a bulikkal, közös italozásokkal egyensúlyozgat. És ha a tömeg a cél a tanár számára - hiszen a tömegből van a bevétel, akkor folyamatosan ezt a lécet lejjebb teszi. Mi fog történni? Megborul az arány, egyre több olyan tanítvány lesz, aki nem táncos és egyre kevesebb olyan, aki a tánc miatt van ott. A táncos pontosan az ilyen irányú tökéletesítő, és strukturáló gyakorlatok által keltett ellenállás irányában akar haladni, ezt a fajta kihívást keresi. De a közösség fura lesz, felborul és "szolgáltatás ízűvé " válik " a hozzá kapcsolódó sokszorosan eladható és a lényegről a figyelmet elterelő sekély divatirányzatok sulykolásával.
Amikor tanárt választasz, mellé két dolgot is figyelembe veszel. Egy mesterségbeli tudást és egy emberi minőséget. Minden rendszerben megvannak a tanuló fokozatok a kezdőtől a mesterig és tudjuk azt, hogy ezek a szintek jól definiált, elsajátítható fokozatok. A világbajnokságokon ezek alapján is pontoznak. Egy tanár választásnál fontos az emberi tényező, az értékrendje, azok iránt tanúsított következetes kiállása is, ami a technikai fokozatokból nem következik. Az, hogy valaki mesteri szinten táncol és elsajátítja az ehhez tartozó szkilleket még nem jelenti azt, hogy az emberi minőség is ott van. De ha nem táncol mesteri szinten, akkor biztosan nincs ott az a lényeg, amiért érdemes alapozni rá.
Én tartom a frontot. Aki vagyok, az által megválasztom azokat, akiktől tanulok. Amit csinálok, azért és olyan módon csinálom, ahogy szeretem, és ezt a strukturált módszert tartom hasznosnak. Benned elegendő szerénység van ahhoz, hogy beálljak gyakorolni, a gyakorlás kedvéért, mert szeretek egy olyan közös teret élvezni, ami csiszol és rendet rak a mozgásomba.
Miért érdemes versenyezni?
Miről szól a versenyzés? Az ember a sportban jól mérhető eredményekkel igyekszik fizikai teljesítő képességének határait kitolni. Egyrészt kíváncsiságból, másrészt, mert jó érzés picit uralni a testi síkhoz tartozó elemeket. A tánc is ilyen, de itt a felkészült test csak kiindulási pont. Az igazi mélység és nehézség a komplexitásban rejlik. A hétköznapi mozgásaink tartományán és dinamikáján túli régiót nehéz uralni. Stratégia, megértés és leheletfinom arányérzék szükséges ahhoz, hogy az extrém erőfeszítés könnyednek, játékosnak tűnjön és ezáltal elvarázsoljon bennünket egy önfeledt hangulattal teli világba, ahol a kifinomult szépség győzni látszik a testi létünket korlátozó fizikai törvények felett. A magas szinten táncolóknak ezért filozófikus mélységekig terjedő véleményük van a szépség eszményéről és mindennapi stratégiájuk, gyakorlatuk azt ki is fejezni. Belülről kapcsolódnak az életöröm olyanfajta esszenciájához, amelyben mozgásuk kapuként szolgál egy belső, szárnyalóbb, lelkibb világba való betekintéshez. Nem igazán tudjuk, hogy miért tetszik nekünk a tánc ha az maga valójában megmutatkozik, azonnal hangulatot teremt. Változatosat, élettelit, kifejezőt, olyat, melyre más sport nem képes.
A versenyzéssel mérkőzésről mérkőzésre közelebb kerülünk ahhoz a képességhez, hogy ez a hangulat begyújtsa lelkünk bugyrait, az átjáró a belső, ideák világa és a külső, elemek uralta világ között testünkben személyesül meg és szélesedik ki. Óriási önlegyúzés, fegyelem és hozzáértő vezérfonal által. S bár a tánc fizikális dinamikája korral csökken, de a komplexitása, gazdagsága, érzés kifzejő ereje és találékonysága az élettapasztalat által érlelve nőhet, mert ez utóbbi tulajdonságok a tánc lelki tényezőjéből származnak. A nehezen kiköpült belső esszencia, a lényeg egyszer csak túlárad a test határain, megidéző ereje leválik a testről és hangulata önálló életre kelve terjed akkor is, amikor a fizikai tökéletességet már nincs módunk elérni. A fizikailag tökéletesre való törekvés, és annak reménytelen elérhetetlensége hajszol bennünket abba az állapotba, amikor a lélek megelégeli a mechanikus próbálkozásokat, és végre átveszi a szót. Kezdő szinten tréning, sport, haladóbb szinten művészet.
A tánc rendkívül bonyolult és jóval túlmutat a testünkkel a térben rajzolható geometriáknál, mégis, ha nem ezzel kezdi az ember, ha nem törekszik szüntelenül a fizikai tökéletességre, ha nem áldozza fel kényelmét a szépség oltárán, a tánc szürke, eszköztelen és sekély marad. Ezért fontos a verseny, mert ilyenkor látjuk, ki biztat Minket, hogy a nehézségek közepette nem csak mi állunk helyt, hanem ezernyi sorstársunk még ha nem is tudja megfogalmazni pontosan, ugyanígy érez, ez pedig testvérekké tesz bennünket akkor is, amikor a felszínen a cél a győzelem a másik felett. Csodáljuk őket azért, mert a saját küszködésünk és tökéletesedésünk közepette fokról-fokra érezzük a növekvő erőnket, hogy ha a tánc átveszi bennünk a szót, az mindenkire hat és kíváncsian várjuk, hogy sorstársaink ezt az élményt hogyan élik meg és mit voltak képesek előhozni belsőjükből.
Emiatt nem villognak, a jó táncosok. Nem győznek, csak önlegyőznek. Ha látnak maguknál fejletlenebbet, kezdőbbet, értékelik, mert ők is jártak már azon az úton. Emiatt nem vetnek be a valódi minőséget kendőzni igyekvő profán szexuális elterelő manővereket, ripacs és olcsó trükköket és végül emiatt nem akarnak meggyőzni senkit arról, hogy a táncuk mások fölött áll. Ha így is van, az nyilvánvaló, a hozzáértő szemeket sem osztogatják ingyen.
Számomra csodálatos dolog koncentráltan, odafigyelve végig nézni, amikor a tánc mélyebb dimenziói is feltárulnak az ember előtt.